#Momentum Mozgalom



A Momentum befogadná a Karácsony Gergely nélkül maradt Együtt szavazóit
 

A Momentum befogadná a Karácsony Gergely nélkül maradt Együtt szavazóit

Viszonylag nehéz követni már, mi történt fél nap alatt az ellenzéki oldalon. A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje először bejelentette, hogy az Együtt helyett az MSZP-vel egyezkedne, közös listát akar, közös kormányfőjelöltet, közös programot. Aztán Szigetvári Viktor kirúgta Karácsonyt, mondván, egyedül indulnak. Most pedig megszólalt Fekete-Győr András.

hvg.hu hvg.hu




Bauer: Aláírni! Aláíratni!
 

Bauer: Aláírni! Aláíratni!

Nem tudok róla, hogy bármely további párt úgy odaállt volna eme népszavazási kezdeményezés mellé, mint ez korábban más esetekben történt. Annyit tudok, hogy mindenféle ellenvetéseket lehet hallani.

Bauer Tamás Bauer Tamás


A Momentum azokra sem igen számíthat, akiknek érdekében kampányol
 

A Momentum azokra sem igen számíthat, akiknek érdekében kampányol

Megosztja az érintett szervezeteket a civiltörvény eltörlését célzó népszavazási kezdeményezés – írja abcúg. Vannak, akik attól tartanak, hogy a kezdeményezés csak felerősíti a civilellenes propagandát. Az is kérdéses, hogy a civilek részt vennének-e a Momentum Mozgalom által szorgalmazott kampányban, illetve az aláírásgyűjtésben.

hvg.hu hvg.hu

A Momentum mint a Fidesz konkurenciája
 

A Momentum mint a Fidesz konkurenciája

Bár finoman szólva sem vagyok lelkes híve a Momentumnak, racionális magyarázatot keresek arra, miért ennyire elutasító a párt egy Jobbik nélküli ellenzéki szövetséget illetően. Úgy tűnik, van ilyen magyarázat. (Vélemény)

Szegő Péter Szegő Péter

A Fideszt és a Jobbikot is megjárta, Szili Katalint támogatta a Momentum pécsi jelöltje
 

A Fideszt és a Jobbikot is megjárta, Szili Katalint támogatta a Momentum pécsi jelöltje

Körömi Attila volt Fidesz-tag, több mint egy évtizeden keresztül politizált Pécsen. Független országgyűlési képviselőként a Jobbik politikusa volt már akkor, amikor a párt még benn sem volt a parlamentben. 2002-ben az olimpia mellett gyűjtött több ezer aláírást. Mindkét jobboldali pártban csalódott, majd a 2009-es pécsi polgármester-választáson az MSZP akkori házelnökét, Szili Katalint támogatta. 2018-ban a Momentum színeiben ülne be a parlamentbe, tizenkét év kihagyás után. A hvg.hu-nak azt mondta, nem ő változott, hanem az ország. Portré.

Tóth Richárd Tóth Richárd



A Momentum nagyot kockáztat, hogy a hálózat erejét tesztelje
 

A Momentum nagyot kockáztat, hogy a hálózat erejét tesztelje

Hétfőn kezdi az aláírásgyűjtést a civilellenes törvény visszavonását célzó népszavazásért a Momentum. A párt a mozgósítást és saját országos hálózatának tesztelését is fontosnak tartja a gyűjtés során. Civil szervezetek még nem, de a Fodor Gábor vezette Liberálisok már csatlakoztak hozzájuk.

T. R. T. R.





„Nem azt bántam meg, hogy kiléptem a Fideszből, hanem azt, hogy be”
 

„Nem azt bántam meg, hogy kiléptem a Fideszből, hanem azt, hogy be”

Lakatos Béla, Ács polgármestere, nyíltan vállalja cigány származását, 2015-ben lépett ki a Fideszből, miután besokallt Orbán cigányozó beszédétől. Sikeres polgármester, aki 2018-ban a Momentum támogatásával indul az országgyűlési választáson. Jelölti bemutatása után interjút adott a hvg.hu-nak.

Tóth Richárd Tóth Richárd